Előttem egy kép régről...kislányom és én kártyázunk, ő vesztésre áll...átvillan az agyamon, egy kicsit a kedvére játszom, nyerjen ő...nem, mégsem teszem meg, így sohasem tanulja meg mi az:elviselni a vereséget. Én nyertem. Ő küszködött a sírással, végül a vállamon sírta ki bánatát. Vigasztaltam....

Sok év telt el, azóta megedződött, már kész felnőtt és megbírkózik minden nehézséggel, ami az útjába kerül. Tudja az élet tele van " kártyapartikkal". Küzdelmes időszak az, amikor megtanítjuk gyermekeinknek, hogyan lehet elviselni a kudarcot, legyen az foci, társasjáték, egyéb feladat. Mennyivel könnyebb nekünk, ha hagyjuk nyerni és a boldog mosolyától mi is elégedettek vagyunk. És mennyivel nehezebb az, ha hagyjuk veszíteni, s utána vigasztalni, erősíteni, bátorítani kell, türelemmel, odafigyeléssel.

Vajon mikor döntünk helyesen, ha gyermekünk jövőjére gondolunk? Lesz sok olyan helyzet az ő kis életében, amikor nem leszünk mellette, és nehézséggel kerül szembe, esetleg kudarc is éri. Vajn ki fog felállni és azt mondani: " Majd legközelebb sikerül!..."és ki fog magába roskadni, belülről össezomlani? Talán már mindannyian sejtik a választ.

Nekünk kell megtanítani őket már most kisgyermekként. A "vereség" csak egy  álllapot. Ne kudarcként értékeljék, hiszen mindig van egy újabb lehetőség, ahol nyertesek lehetünk.

Egy újab kártyaparti...