Egyszer volt, hol nem volt....

Élt a világon egy csodaszép gyermek.  A mi kis "királylányunk", a mi kis " királyfink"!-becézgette édesanyja. Esténként mindig együtt volt a család. Boldogan, békességben éltek házukban, melyet ők palotának neveztek. A szülők egyszerű, dolgos emberek voltak, örültek egymás mosolyának, a szemük szeretetet sugázó fényének, melyet a "lélek  tükrének " neveztek. Így nevelgették az ő kis királynőjüket, a kis királyukat. Mesélték  és mesélték  a szebbnél szebb magyar népmeséket és boldogok voltak.

A gyermek figyelmesen hallgatta a szülei szavait,  soha nem türelmetlenkedett. Kivárta amíg kérdezhet, pedig nagyon kíváncsi volt az utca másik oldalán történtekre is.

Egyszer aztán zokogva rohant haza, könnyei a ház eresze alatt lévő dézsát is megtöltötték volna. Valaki megbántotta. A szülők figyelmesen végighallgatták, beszélgettek a történtekről,  majd kezét fogva már mosolyogtak is. Még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

 Mitől boldog a gyermek?

Családi békében él, megtanul mások szemébe nézni, rácsodálkozni a szépre. Szülei megtanítják elfogadni a világot olyannak, amilyen.  Amikor megbántják van hova menekülnie. Tud meghallgatni másokat, kivárja amíg megkérdezik. Figyelmesen végighallagtja a meséket. Szeretik, ezért ő is képes a szeretetre.

A boldog gyermeknek örömmel megfogják a kezét, hiszen a szeretetét továbbadja.